- Bármit
- Bármlyen
Nevét dr. Óvári Ferenc ügyvédről, országgyűlési képviselőről (1858-1938) kapta, aki nagyon sokat tett többek között ...Óvári Messzelátó (egykori Wesselényi-kilátó)kilátóBalatonalmádi
A Jobaháza területén található szobor pontos helye: Jobaháza, Ady Endre utca 10., a templom előtt.Szűz Mária szoborszoborJobaháza
Egy kolostor Törökbálint területén, az alábbi címen: Törökbálint, Munkácsy Mihály utca 68-70..Egykori Jezsuita kolostor, Majláth-kastély (ma szanatórium) épületekolostorTörökbálint
Villa Romana Baláca vagyis Baláca-pusztai római villagazdaság. Egy majorság, birtokközpont, vagyis egy farm, ahol növénytermesztéssel, ...Baláca-pusztai római villagazdaságrom területVeszprémfajsz (0.7km)
A emlékmű Budaörs külterületén, attól 0.35 km távolságra található az alábbi helyen: Budaörs, Farkas-hegy csúcsán, a piros kereszt (P+) jelzésű turistaút mentén.Vitorlázórepülő emlékműemlékműBudaörs (0.35 km)
Egy emlékmű Mosonudvar területén, az alábbi címen: Mosonudvar, Esze Tamás utca és 86-as számú főút elágazásánál.Mosonudvar 10 éves emlékműemlékműMosonudvar- A János-hegyi-átjáró dolomitban keletkezett átjáróbarlang, amely a Duna–Ipoly Nemzeti Parkban lévő Budai Tájvédelmi Körzetben, a ...János-hegyi-átjáróbarlangbarlangBudapest XII. kerület
Az Erzsébet-kilátó ismert kirándulóhely Budapest legmagasab pontján, a Budai-hegységhez tartozó, kupola alakú János-hegy tetején, 527 ...Erzsébet kilátókilátóBudapest XII. kerület
A tanösvény (kb. 6 km hosszú körút) bejárását legkönnyebben a Balatoni Kéktúra útvonalát keresztező szakaszon, ...Vörös Homokkő tanösvénytanösvényBalatonalmádi
A Budaörs területén található szobor pontos helye: Budaörs, Szivárvány utca és Puskás Tivadar utca elágazásánál.II. Rákóczi Ferenc szoborszoborBudaörs
A Budaörs területén található személyi emlékhely pontos helye: Budaörs, Szabadság út 162. Ilyés Gyula gimnázium területén.Ilyés Gyula emlékhelyszemélyi emlékhelyBudaörs
Egy kereszt Budaörs területén, az alábbi címen: Budaörs, Szabadság út és Szivárvány utca elágazásánál.Kereszt, feszületkeresztBudaörs