- Bármit
- Bármlyen
A község neve először 1248-ban szerepel írásos okmányban, ekkor már állt a Szent György tiszteletére ...Római katolikus (Szent Márton) műemléktemplomtemplomBogács
A strand előtti téren található – jelenleg. Korábban ugyanis a település több pontján (főtéren, patika ...Vízbelépő lány szoborszoborBalatonboglár
A település első templomának romjai a régi temetőben kerültek elő. Az ősi templom a XIII. ...Árpád-kori templomromtemplomromBalatonboglár
A Vörösmarty téren egy óriási festett tojás áll. Rajta többek között a település címere látható ...Boglári tojásalkotásBalatonboglár
A Kékkút területén található kereszt pontos helye: A település központjában, a Fő utca elágazásánál levő Fő tér közepén.Kőkereszt, feszület (Fő tér)keresztKékkút
Veszprémi Imre alkotása. A talpazatán I. és II. világháborús hősök emléktábláival. ...Hősök emlékműveemlékműKékkút
Szépen ápolt nagy park közepén áll ez a nagyon kecses alkotás. A kb. 3 méteres ...Tornászlány szoborszoborBalatonboglár
A Temető-dombon található, ahonnan szép látvány nyílik a tóra és a környező hegyekre. Az épület ...Vörös kápolnakápolnaBalatonboglár
A Kékkút területén található kereszt pontos helye: a templom mellett.Kőkereszt, feszületkeresztKékkút
Egy templom Tüskevár területén, az alábbi címen: Tüskevár, Barát-rét (Jókai Mór utca vonalában a patakok között).pálos templom alapfalaitemplomTüskevár
Egy templom Kékkút területén, az alábbi címen: A település központjában, a Fő utca elágazásánál.Szent Dömötör templomtemplomKékkút
A Temető dombon áll, ahonnan szép kilátás nyílik a Balatonra és a tanúhegyekre. A neogót ...Kék kápolnakápolnaBalatonboglár