- Bármit
- Bármlyen
Dr. Deák Jenő 1867-ben született Magyarkanizsán, Bács megyében. Középiskolai tanulmányait Szabadkán, orvosi tanulmányait Budapesten végezte, ...Dr. Deák Jenő emlékműemlékműTapolca
Dr. Klein Gyula (1863-1928) körorvos, a tapolcai kórház „megálmodójának”, majd igazgatóhelyettesének emléktáblája a Deák Jenő ...Dr. Klein Gyula emléktáblaemléktáblaTapolca- november 12-én fedezték fel kőfejtés során. 53 méter mély, 700 méteres hosszú. 1988 óta fokozottan ...Beremendi-kristálybarlangbarlangBeremend
Egy kereszt Tapolca területén, az alábbi címen: Tapolca, a Templom-dombon, a templom mellett.Kőkereszt, feszület (Templom-domb)keresztTapolca
A Tapolca területén található alkotás pontos helye: Tapolca, Kossuth Lajos utca és Arany János utca elágazásánál.Kossuth Lajos domborműalkotásTapolca
Az épületet 1872-ben leánynevelés céljából építtette és adományozta az Irgalmas Nővéreknek Ranolder János veszprémi püspök. ...Egykori zárda, Szent Erzsébet Óvoda épületeépületTapolca
Egy kereszt Kisapáti településtől 0.45 km távolságra.Kereszt, feszületkeresztKisapáti (0.45 km)
P. Ács Ferenc pálos szerzetes Tapolcán született 1912. május 9-én. Elemi iskoláit Tapolcán végezte, majd ...P. Ács Ferenc István emléktáblaemléktáblaTapolca
Az emléktábla felirata: E házban élt és gyógyított DR. LODNER NÁNDOR (1903-1960) körorvos és bőrgyógyász. ...Dr. Lodner Nándor emléktáblaemléktáblaTapolca
Honfoglaló őseink 900-ban hódították meg vidékünket, a század végén már megkezdődött a keresztény hitre térítés. ...Római katolikus plébániatemplomtemplomTapolca
Varjas Judit helyi iparművész , a street art jegyében, három koi pontyot varázsolt Tapolca szívébe, ...Tapolcai halaslépcsőalkotásTapolca
A Tapolca területén található díszkút pontos helye: Tapolca, Fő tér észak-keleti részén.Kosfejes ivókútdíszkútTapolca