- Bármit
- Bármlyen
Egy kereszt Marcali településtől 0.2km távolságra, az alábbi címen: Marcali, Gyótapusztától észak-nyugati irányban.Kereszt, feszületkeresztMarcali (0.2km)
A Irota területén található emléktábla pontos helye: Irota, Kossuth Lajos utcáról megközelíthető Görögkatolikus templom falán, a bejárat fölött.I. világháborús emléktáblaemléktáblaIrota
A keszthelyi Balaton múzeum szakemberei által megálmodott, művészien megfestett dioráma a legmodernebb technikával készült és ...AfrikariummúzeumSümeg
A téren, a plébániatemplom közelében áll még Ramassetter Vince (1806-1876) kékfestőmester és borkereskedő, Sümeg nagy ...Ramassetter Vince kékfestőmester és borkereskedő szülőházaépületSümeg
A Plébániatemplomot a 18. századig állt Szent Katalin templom helyére építtette Padányi Biró Márton püspök ...Urunk Mennybemenetele Plébánia TemplomtemplomSümeg
Gyótapuszta közigazgatásilag mindig Marcalihoz tartozott. Majorrá fejlesztése az 1700-as évek végén történt. Mint uradalmi terület, ...Egykori gyótai iskolaépület és iskolakápolnakápolnaMarcali
A sümegi protestánsok maroknyi híveinek közös templomának ünnepélyes felszentelésére 1937-ben került sor. A 25 méter ...Református és Evangélikus templomtemplomSümeg
Sümeg határában, a Mogyorós-dombi ősi kovakőbányától mintegy két kilométerre lévő felhagyott mészkőbányafalon négy kréta időszaki ...Sintérlapi Kőfejtő Geológiai bemutatóhelykőbányaSümeg- A Nagyharsányi-kristálybarlang Magyarország fokozottan védett barlangjai közül az egyik. A Duna–Dráva Nemzeti Park területén található. ...Nagyharsányi-kristálybarlangbarlangNagyharsány
A arborétum Nemesvita külterületén, attól 3.1 km távolságra található az alábbi helyen: külterület, Vállustól dél-keleti irányban 3,9 km-re.Büdöskúti arborétumarborétumNemesvita (3.1 km)
Egy emlékmű Tiszatardos területén, az alábbi címen: Tiszatardos, Kossuth Lajos utca 61. számmal szemközt, a templomkertben.I. és II. Világháborús emlékműemlékműTiszatardos
Az emlékmű szövege: „Ezen a helyen ütközött 1969.10.17.-én a MÁV 328.646-os gözmozdonya egy követ szállító ...Vasúti baleset emléktáblaemléktáblaSümeg