- Bármit
- Bármlyen
A Kardos területén található szobor pontos helye: Kardos, Szabadság utca és Árpád utca elágazásánál, a könyvtár épülete előtt.Petőfi Sándor mellszoborszoborKardos
A tanösvény Nagykovácsi külterületén, attól 0.2km távolságra található az alábbi helyen: külterület, Nagykovácsi és a Hideg-völgyi erdészház között.Sisakvirág tanösvénytanösvényNagykovácsi (0.2km)
A Alsónémedi területén található templom pontos helye: Alsónémedi, Templom utca.Református templomtemplomAlsónémedi
A temető legrégebbi, budai sárga mészkőből készült keresztjét 1775-ben állították. Első, 1993-ban történt felújítása után, a ...Kegyeleti kőkeresztkeresztBudakeszi
1997-ben végeztek ásatást a templom udvarán, ekkor bukkantak a középkori templom falmaradványaira. A régészeti kutatások során ...Romkertrom területBudakeszi
Egy kereszt Nagykovácsi településtől 0.3km távolságra, az alábbi címen: külterület, Nagykovácsi, Telki út folytatásában.Pásztor keresztkeresztNagykovácsi (0.3km)
A középkori templom romjain az 1600-as években Mária templomot építettek, majd ennek helyén építették 1761 ...Római katolikus (Havas Boldogasszony) templomtemplomBudakeszi
Az emléktábla szövege: E házban tartotta főhadiszállását Nagy-Sándor József tábornok 1849. május havában. Emlékére emeltette Koller ...Nagy-Sándor József EmléktáblaemléktáblaBudakeszi
A kiváló pedagógus évtizeden keresztül, mint kántortanító működött a községben, a Lyra dalkör megalapítója, majd ...Edelmann Rezső emléktáblaemléktáblaBudakeszi
Ma már csak Bagolyvárként emlegetik a XVIII. század végén épült emeletes iskolát, amely az ország ...Bagolyvár (Szent László Közösségi Ház), régi sváb iskolaépületBudakeszi
Egy kereszt Budakeszi településtől 0.1km távolságra, az alábbi címen: külterület.KeresztkeresztBudakeszi (0.1km)
Egy emlékmű Újszalonta területén, az alábbi címen: Újszalonta, Bercsényi tér.Szovjet Hősi EmlékműemlékműÚjszalonta