- Bármit
- Bármlyen
Egy múzeum Orosháza területén, az alábbi címen: Orosháza, Dózsa György utca 5..Szántó Kovács János múzeummúzeumOrosháza
Műemlék jellegű épület . Épült 1774-ben. Építtetője és gondozója a Frankhauser család volt. Talán őket ...Segítő Szentek KápolnakápolnaBudakeszi
1997-ben végeztek ásatást a templom udvarán, ekkor bukkantak a középkori templom falmaradványaira. A régészeti kutatások során ...Romkertrom területBudakeszi
Ma már csak Bagolyvárként emlegetik a XVIII. század végén épült emeletes iskolát, amely az ország ...Bagolyvár (Szent László Közösségi Ház), régi sváb iskolaépületBudakeszi
A kiváló pedagógus évtizeden keresztül, mint kántortanító működött a községben, a Lyra dalkör megalapítója, majd ...Edelmann Rezső emléktáblaemléktáblaBudakeszi- A János-hegyi-átjáró dolomitban keletkezett átjáróbarlang, amely a Duna–Ipoly Nemzeti Parkban lévő Budai Tájvédelmi Körzetben, a ...János-hegyi-átjáróbarlangbarlangBudapest XII. kerület
A középkori templom romjain az 1600-as években Mária templomot építettek, majd ennek helyén építették 1761 ...Római katolikus (Havas Boldogasszony) templomtemplomBudakeszi
Az emléktábla szövege: E házban tartotta főhadiszállását Nagy-Sándor József tábornok 1849. május havában. Emlékére emeltette Koller ...Nagy-Sándor József EmléktáblaemléktáblaBudakeszi
Egy épület Gödöllő területén, az alábbi címen: Gödöllő, Páter Károly utca.Szent István Egyetem épületeépületGödöllő
Egy kereszt Biatorbágy területén, az alábbi címen: Biatorbágy, Szabadság utca és József Attila utca elágazásánál.Kereszt, feszületkeresztBiatorbágy
A Budapest III. kerület területén található szobor pontos helye: Budapest, III. kerület, Bécsi út 134. szám előtti zöld területen.Thomas Mann szoborszoborBudapest III. kerület
A Biatorbágy területén található kereszt pontos helye: Biatorbágy, Szabadság utca és Vasút utca elágazásánál.Kereszt, feszületkeresztBiatorbágy