- Bármit
- Bármlyen
A Ajka területén található várrom pontos helye: külterület, az Alsócsinger fölötti Török-tetőtől kissé nyugatra.Cservár földvár maradványaivárromAjka
A kiváló pedagógus évtizeden keresztül, mint kántortanító működött a községben, a Lyra dalkör megalapítója, majd ...Edelmann Rezső emléktáblaemléktáblaBudakeszi
Az emléktábla szövege: E házban tartotta főhadiszállását Nagy-Sándor József tábornok 1849. május havában. Emlékére emeltette Koller ...Nagy-Sándor József EmléktáblaemléktáblaBudakeszi
A Budaörs területén található kápolna pontos helye: Budaörs, Kálvária-domb keleti lábánál (Kálvária tér és Csap utca közötti terület).Kálvária kápolnakápolnaBudaörs
A középkori templom romjain az 1600-as években Mária templomot építettek, majd ennek helyén építették 1761 ...Római katolikus (Havas Boldogasszony) templomtemplomBudakeszi
Egy múzeum Szántód településtől 0.5 km távolságra, az alábbi címen: Külterület, a 7-es főút mellett.Szántódpuszta idegenforgalmi és kultúrális központ kiállításaimúzeumSzántód (0.5 km)
1997-ben végeztek ásatást a templom udvarán, ekkor bukkantak a középkori templom falmaradványaira. A régészeti kutatások során ...Romkertrom területBudakeszi
A Balatonudvari területén található kereszt pontos helye: Balatonudvari, Fő út (71-es út) mentén, a temetőben.Kereszt, feszületkeresztBalatonudvari
A Ráckeve területén található templom pontos helye: Ráckeve, Viola utca.Szerb ortodox templomtemplomRáckeve
Egy harangláb Ráckeve területén, az alábbi címen: Ráckeve, Ady Endre utca és Viola utca elágazásánál.harangtoronyharanglábRáckeve
A Balatonudvari területén található temető pontos helye: Balatonudvari, temető a 71-es főút mentén a Kiss utcával szemben.szív alakú, népi faragású sírkövektemetőBalatonudvari
A Ráckeve területén található épület pontos helye: Ráckeve, Viola utca 1..egykori kántorház (Szerb Porta)épületRáckeve