Budapest

Premontrei Szent Mihály kápolna látnivaló fényképe
(összesen 1 kép)

Látnivaló adatok:

neve:
Premontrei Szent Mihály kápolna  
jelentőség (1-6):
2.Országos  
láthatóság:
látható  

Látnivaló helye, elérhetősége:

GPS koordinátái (WGS-84):
N47.52911 E19.05155
cím:
Budapest, Margitsziget
elérhetőség:
szabad (nyitott)  
település:
Ez a látnivaló a Budapest település belterületén van.

Látnivaló térkép:

Látnivaló bemutatása:

Római katolikus kápolna és kolostor, védőszentje Szent Mihály. A konvent falai többnyire eltűntek, csak a templom délkeleti falai állnak. A templom hajója eredetileg 12 méter hosszú és 8 méter széles, a végében keletelt, félköríves szentéllyel. A mai templom sekrestyéje egy XV. századi kápolna.

A XIII. században épült román stílusban, mint a váradhegyfoki kolostor fíliája. A korábban ott álló Szent Mihály templom helyén épült fel, amit először 1225-ben említ oklevél. Kezdetben gazdag kolostor volt, később a domonkosrendi apácakolostor miatt csökkent a jelentősége. Végső hanyatlása a török korra tehető, szerzetesei 1526-ban menekültek el. A Kolostort Lux Kálmán tárta fel 1923-ban. Egy viharban kidőlt vén diófa gyökerei között egy harangot találtak, a feltárásoknál pedig több, tatárjárás korabeli csontvázat. Előkerült egy latin "Itt nyugszik Bálint" feliratú sírkőlap is. 1930-31-ben újították fel, és a romok felhasználásával építették meg a premontrei kápolnát.

 

Látnivaló képek:

Címkék:

Közeli látnivalók

Közeli települések


()
Adatok
Térkép
Fényképek
Közelben
Látnivalók a közelembenÚJ! Magyarország látnivalótérképe Épített látványosságok Természetes látnivalók Látnivalók vármegyénként Látnivalók tájegységenként Látnivalók tulajdonság szerint Látnivalók témakörök szerint Látnivalók események szerint Látnivalók felekezetek szerint
Főmenübe
Főmenübe
Főmenübe Bács-Kiskun Baranya Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Budapest Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Szabolcs-Szatmár-Bereg Somogy Tolna Vas Veszprém Zala
Főmenübe Aggtelek-Rudabányai-Hegyvidék Bakony-hegység Balaton-felvidék Börzsöny-hegység Budai-hegység Bükk-hegység Cserhátvidék Gerecse-hegység Keszthelyi-hegység Kisalföld Mátra-hegység Pilis-hegység Tokaj-Zempléni-hegyvidék Velencei-hegység Vértes-hegység Visegrádi-hegység Zsámbéki-medence
Főmenübe
Főmenübe
Főmenübe
Főmenübe