Harka

Nincs kép ehhez a látnivalóhoz

Látnivaló adatok:

neve:
Evangélikus templom  
jelentőség (1-6):
5.Helyi települési jelentősebb  
vallási felekezet:
Evangélikus  

Látnivaló helye, elérhetősége:

GPS koordinátái (WGS-84):
N47.63522 E16.60193
cím:
Soproni utca 8.
település:
Ez a látnivaló a Harka település belterületén van.

Látnivaló térkép:

Látnivaló bemutatása:

Településünknek 1571-től volt evangélikus lelkésze, ekkor az egész község evangélikus volt, az egyetlen (a mai műemlék katolikus) templomot az evangélikus gyülekezet használta. Az 1600-as évek második felében a falu a rekatolizált Nyék filiája lett, ekkor visszavették a templomot a katolikusok. Az evangélikusok ezután egészen az 1781-es Türelmi Rendeletig csak titokban gyakorolhatták vallásukat. Ezután kezdtek új, saját templom építésébe, mely ekkor csak egy udvarban, másrészt torony nélkül épülhetett meg. A templomot 1787. augusztus 12-én szentelték fel, 1819-ben kapott orgonát. 1827-ben emelettel toldották meg, és ekkor épült a templom előtt álló paplak is. A 42 méter magas tornyot az épület 100 éves jubileumára, 1886-ban építtette a gyülekezet. A tornyot 1937-ben renoválták, ekkor kapta a mai alakját és 37 méteres, végleges magasságát.

 

Ehhez a látnivalóhoz sajnos még nem áll rendelkezésre fénykép.

Címkék:

Közeli látnivalók

Közeli települések


()
Adatok
Térkép
Fényképek
Közelben
Látnivalók a közelembenÚJ! Magyarország látnivalótérképe Épített látványosságok Természetes látnivalók Látnivalók vármegyénként Látnivalók tájegységenként Látnivalók tulajdonság szerint Látnivalók témakörök szerint Látnivalók események szerint Látnivalók felekezetek szerint
Főmenübe
Főmenübe
Főmenübe Bács-Kiskun Baranya Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Budapest Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Szabolcs-Szatmár-Bereg Somogy Tolna Vas Veszprém Zala
Főmenübe Aggtelek-Rudabányai-Hegyvidék Bakony-hegység Balaton-felvidék Börzsöny-hegység Budai-hegység Bükk-hegység Cserhátvidék Gerecse-hegység Keszthelyi-hegység Kisalföld Mátra-hegység Pilis-hegység Tokaj-Zempléni-hegyvidék Velencei-hegység Vértes-hegység Visegrádi-hegység Zsámbéki-medence
Főmenübe
Főmenübe
Főmenübe
Főmenübe