Csobánc vára (Gyulaffy-Pethő vár)

A vár építését az 1250-es években kezdték el, és az 1270-as években már mint elkészült várról tesz említést egy korabeli oklevél. Építtetői a diszeli nemesek voltak. Az 1300-as években már a dél-itáliai eredetű Rátót nembeli Gyulaffy-család tulajdona, egészen a 17. század második feléig. Első név szerint ismert ura Rátót nembeli Gyulafi Demeter, első várnagya pedig Csaba mester. Buda 1541. évi török kézre kerülése után, Csobánc végvár lett. Ura és kapitánya ebben az időben rátóti Gyulaffy László, aki korának közismert végvári lovastisztje. Ezekben az években Csobáncot több alkalommal is ostromolták a törökök, de elfoglalni sohasem tudták. Az 1600-as évek is mozgalmasak a vár életében. 1664-ben a vár alatt vonult el a török haderő, soraiban Evlia Cselebi történetíró-világutazóval, aki műveiben említést tesz Csobáncról. A vár 1669-ben vásárlás útján a herceg Esterházy-család tulajdonába került. Az 1690-es években Csobáncban katonáskodott mint a várőrség tisztje Béri Balogh Ádám, a Rákóczi-szabadságharc később legendás hírű brigadérosa. A török kiűzését követően a vár a bécsi Udvari Haditanács által lerombolásra ítélt várak listájára került, de ennek végrehajtását megakadályozta a Rákóczi-szabadságharc kirobbanása. A vár történetének legfényesebb napja 1707. február 25-én volt, amikor Jean-Louis Rabutin császári tábornagy mintegy ezer fős osztaga sikertelen ostromot intézett Csobánc ellen. A várban Szász Márton kuruc hadnagy harminc gyalogos puskás hajdúja, ugyanennyi bemenekült fegyveres nemesember, asszonyaik és lányaik alkották a védősereget. Az ostromlók mintegy négyszáz főt vesztettek, köztük 52 tisztet és az osztagot vezénylő Kreutz ezredest. A kuruc hadiszerencse multával 1709-ben a vár ismét császári kézre került, s rövidesen bekövetkezett robbantásokkal történő lerombolása.