Budapest XIV. kerület

Látnivaló adatok:
Látnivaló helye, elérhetősége:
Látnivaló térkép:
Látnivaló bemutatása:
A hamburgi Hagenbeck kert mintájára a fővárosi állatkert is természetes élőhelyükhöz hasonló kifutókon mutatja be az állatok világát. A kert első lakója Bécsből érkezett, és azonnal divatot teremtett anno. Ferenc József, és Sisi ajándéka egy zsiráf volt. Önfeledt kikapcsolódás, folyamatosan felújított részlegek, elefántház, jegesmedvék. Csodálatos parkjának bejárásához és a Pálmaházhoz egy egész nappal számoljunk.
A Fővárosi Állat- és Növénykert a világ egyik legrégebbi állatkertje, hiszen csaknem százötven éves múltra tekint vissza. Alapításának gondolata már a reformkorban, az 1820-as év 1830-as években is felmerült, de aztán a forradalom és a szabadságharc, majd az azt követő elnyomás időszaka nem kedvezett az alapításnak. Végül néhány az országért tenni kívánó tudós hazafi kezdeményezésére ismét felmerült az Állatkert létesítésének gondolata. Komoly nehézségek árán sikerült a felmerülő akadályokat elhárítani, így 1866. augusztus 9-én a déli harangszóra megnyithatta kapuit Magyarország első állatkertje.
Állatkert működtetésére alapított társaság kiadásai rendre meghaladták a bevételeket. A részvénytársaságot tehát állat- és növényhonosító társasággá alakították át, hátha így könnyebben juthatnak adományokhoz.
Sajnos az 1896-os millenniumi ünnepségek után a hatóságok nem annyira támogatandó kulturális intézményként, hanem bevételi forrásként tekintettek a kertre, és olyan magas bérleti díjat szabtak, amely végül csődbe juttatta az Állat- és Növényhonosító Társaságot.
Az Állatkert azonban nem szűnt meg, hanem azt 1907-ben Budapest főváros vette át. Mi több, Bárczy István, a neves városfejlesztő főpolgármester programjának keretében több mint négymillió aranykoronás költségen teljesen újjá is építették. Az átépítésre 1909-től 1912-ig került sor, ebben az időben a kert zárva is tartott. Az újbóli megnyitásra 1912. május 20-án került sor. A kert ma is meglévő műemlék épületeinek többsége is ekkor került átadásra.
Az 1912-ben újra megnyitott Állatkert Európa egyik legszebb és legkorszerűbb ilyen intézménye volt. Fejlődésének lendületét azonban megtörte az első világháború, majd az utána következő gazdasági válságok sorozata. Az 1930-as években azonban komoly fejlesztések történtek az akkori idők neves igazgatja, Nadler Herbert irányítása alatt. A második világháború viszont szinte teljesen elpusztította az Állatkertet: egyetlen épen maradt állatház sem akadt, a több mint kétezer állatból pedig csak tizenöt élte túl a főváros ostromát.
A háború után már 1945. május elsején megnyitotta kapuit az Állatkert. Igaz, csak néhány tucat állattal, és romos épületekkel. A háborús károkat azonban az elkövetkező években lépésről lépésre sikerült helyreállítani, sőt, az 1950-es évek végén és a 60-as években már komolyabb korszerűsítésekre, fejlesztésekre is lehetőség nyílt.
Az 1970-es és 1980-as évek eseményeit elsősorban az határozta meg, hogy az állatkerti szakemberek tenni akarását szigorú keretek közé szorították a kor gazdasági és társadalmi realitásai. Így a rendszerváltás idején az az Állatkertre igencsak ráfért a teljes megújulás. Ez a folyamat 1994-ben kezdődött. Az azóta eltelt években újjászülettek, és újra régi szépségükben pompáznak azok a műemlék épületek, amelyek a kert világszerte ismert, sajátos hangulatát adják. Ezenközben az állatok férőhelyeit is sikerült korszerűsíteni, tágasabbá, természetszerűbbé, és a látogatók számára is esztétikusabbá tenni. A rekonstrukció szinte a kert minden sarkát, minden egyes négyzetcentiméterét érintette.
A Fővárosi Állat- és Növénykert 2016-ban ünnepli megnyitásának 150. évfordulóját.
Látnivaló képek:
- 1. kép-Forrás: -
- 2. kép-Forrás: -
- 3. kép-Forrás: -
- 4. kép-Forrás: -
- 5. kép-Forrás: -
- 6. kép-Forrás: -
- 7. kép-Forrás: -
- 8. kép-Forrás: -
- 9. kép-Forrás: -
- 10. kép-Forrás: -
- 11. kép-Forrás: -
- 12. kép-Forrás: -
- 13. kép-Forrás: -
- 14. kép-Forrás: -
- 15. kép-Forrás: -
- 16. kép-Forrás: -
- 17. kép-Forrás: -
- 18. kép-Forrás: -
- 19. kép-Forrás: -
- 20. kép-Forrás: -
- 21. kép-Forrás: -
- 22. kép-Forrás: -
- 23. kép-Forrás: -
- 24. kép-Forrás: -
- 25. kép-Forrás: -
- 26. kép-Forrás: -
- 27. kép-Forrás: -
- 28. kép-Forrás: -
- 29. kép-Forrás: -
- 30. kép-Forrás: -
- 31. kép-Forrás: -
- 32. kép-Forrás: -
- 33. kép-Forrás: -
- 34. kép-Forrás: -
- 35. kép-Forrás: -
- 36. kép-Forrás: -
- 37. kép-Forrás: -
- 38. kép-Forrás: -
Címkék:
Közeli látnivalók
- Széchenyi Gyógyfürdő (370 m)fürdő/fürdőhelyBudapest XIV. kerület
- Hősök tere (410 m)emlékhely,emlékmű,épület/építmény/épület_együttes,szobor/alkotásBudapest XIV. kerület
- Dr. Radó Dezső emlékfa (1.02 km)emléktáblaBudapest XIV. kerület
- Rudolf trónörökös szobra (1.03 km)szobor/alkotásBudapest XIV. kerület
- Zsolnay díszkút (1.07 km)szökőkútBudapest XIV. kerület