Lillafüredi Állami Erdei Vasút

A Lillafüredi Állami Erdei Vasút (rövidítve: LÁEV) egy erdei vasút Miskolcon és annak környékén, a Bükk-vidék keleti területén. A vasútüzemet a Bükkben kitermelt faáru, illetve a Diósgyőri szénbánya szenének szállítására hozták létre, a személyszállítás csak később indult meg. Aztán a teherszállítás egyre inkább a közútra tért át, így egyedül a személyszállítás, azon belül is a turizmus maradt meg az egyetlen feladatkörnek. A kisvasút napja minden év május negyedik szombatja.

A LÁEV két vasútvonallal rendelkezik, ám rendszeres menetrendszerű forgalom csak a fővonalon van.

A fővonal Miskolcról indul, városi végállomása Észak-Kiliánban, a Dorottya utcán van, a lakótelep mellett. Az első körülbelül 3 km hosszon kertvárosi részen, illetve a diósgyőri panelházak és az északi dombok közt halad, itt található a forgalmi telep is , Majláth megállóhely előtt. A várost elhagyva a továbbiakban az erdőben vezet a vonal a Szinva völgyében. A Papírgyárnál leválik róla a szárnyvonal, és így tart tovább az erdőben Lillafüred felé hidakon, sziklaszorosokon át. Lillafüred állomást két alagút szegélyezi, mindkettő hossza külön-külön kicsit több, mint 110 m. Lillafüredet elhagyva a Hámori-tó partján, majd az Őskohó mellett halad tovább a pálya a Garadna-völgyben és az egykori élénk teherszállítás emlékeit érintve éri el a végállomást, Garadnát. A fővonalon rendszeres menetrend szerinti forgalom van, téli menetrend szerint csak hétvégente, nyári menetrend szerint a hét minden napján. Főidőszakban két vonat közlekedik az egyvágányos pályán, ezek Puskaporos kitérőnél találkoznak.

A Mahócai szárnyvonalon nincs rendszeres forgalom, csak alkalmi különvonatok közlekednek rajta. Eredetileg ez a szárnyvonal hosszabb volt, ám ma már csak Mahócáig van meg a pálya. A fővonalból a Papírgyárnál ágazik ki, és onnantól sokkal szűkebb ívekben halad. Útvonala már-már a Bükk északi szélén megy, és Chinoin, Erdei- Iskola, Ortástető majd Andó-kút érintésével éri el a jelenlegi végpontját, Mahócát.

A története az első világháború végéig vezethető vissza. Növelni kellett a megmaradt területeken a faanyag kitermelését, mint például az addig érintetlen, sok helyen feltáratlan és kihasználatlan Bükkét. A fahiány pótlására már a világháború végén 1918-1919-ben határozatot hoztak, miszerint feltáró erdei vasutakat kell létesíteni a Bükk hegységben, ezért épült meg a Szinva-patak völgyének a kisvasútja. Az itt építendő kisvasutat 17,7 km hosszúra tervezték, útvonalát Miskolc-Fáskert és Garadna között jelölték ki. Az építkezés érdekes módon Lillafüreden kezdődött meg két irányban 1920. február 4-én. A munkával hamar elkészültek, és 1920. november 14-én el tudott indulni az első, SzEV 2 pályaszámú kis O-K gőzmozdonyból és néhány pőrekocsiból álló tehervonat a terveknek megfelelően Garadnától Miskolc városba, Fáskert végállomásig (ma a Korona üzletház és festékbolt van az egykori faipari telep helyén). A vasútüzem neve ekkor még Szinvavölgyi Erdei Vasút volt. Feladata ekkor még csak teheráru szállítása volt, a hegyben kivágott fákat, a szomorúi kőbányából kitermelt dolomitot, valamint a Márta bányából a szintén az útvonala mellett található papírgyár szenét szállították rajta. Bár a forgalmat hivatalosan az 1920. december 30-án történt műtanrendőri bejárás engedélyezte, a vonal teljes engedélyezési eljárása csak 1925-ben történt meg, a személyszállítás végleges engedélyezésével egyidejűleg.

A még csak teherszállítással foglalkozó vasutat rövid időn belül elkezdték bővíteni. A fővonal után az újabb szárnyvonalak építésével is Modrovich Ferencet bízták meg.

A turizmus igazi fellendülése 1929-hez köthető, ekkor készült el a híres Palotaszálló. A Palotaszálló felépülésével a vasút útvonalát is módosítani kellett, a lillafüredi vasútállomást délebbre helyezték át és ekkor épült meg a két alagút is. A környék fellendülésével jelentkező nagy turistaforgalom miatt új járműveket is vásároltak.

1939-ben a kisvasút hálózatának hossza 36,3 km volt, rajta tíz pályaudvar és huszonhat megállóhely működött. 1945 és 1947 között a vasutat sok helyen újjáépítették a háborús károk miatt. 1954-ben vette állományba a vasút az első dízelmozdonyait. Ekkor még mindig volt teherszállítás, és a beszerzett C-50-es mozdonyok leginkább itt dolgoztak. 1972-ben mechanikus, 1976-ban hidraulikus Mk48-asok érkeztek. A gőzvontatás a vonalon az egyetlen megmaradt gőzmozdony kiállításával 1972-ben megszűnt.

Szocialista elvű "Városfejlesztési" okokból a fővonalat két lépcsőben visszavágták. Ezután következett be a teherszállítás vége. Miután a vasútnak több vonalát elbontották, csak a fővonal és a Mahócai szárnyvonal maradt meg. A fővonal mentén a sok látnivaló miatt a személyszállítás virágzott, ám az ekkorra már egyetlen megmaradt szárnyvonal problémákkal küzdött. Ez utóbbi alapvetően teherszállításra használt vonal volt, menetrend szerinti személyforgalom hol megszűnt – hol újra megindult rajta. 1993-ban kényszer üzemszünetet vezettek be. A Papírgyár – Mahóca szakaszon a rossz állapotok miatt felújítási munkák indultak, 2008-ban az erdei iskoláig, majd 2014-ben Mahócáig. Jelenleg is idáig járható a szárnyvonal. A fővonal sorsa jobban alakult, itt sok fejlesztés történt. Lillafüred és Garadna állomások is megújultak, valamit egy dízel-villamos üzemű, hibrid mozdonyt is vásároltak. Ez egy igazi különlegesség, ugyanis ez a világ első kisvasúti hibrid mozdonya. Pályázati forrásból 2020-ban komoly fejlesztések indultak a vasútvonalon. A meglévő pálya teljes újjáépítése mellett a járműállományt is felújították és további személykocsikkal kibővítették. A Pisztrángtelep mellé új megállóhelyet építettek.

• WEB: Magyar Wikipédia "Lillafüredi Állami Erdei Vasút" szócikke (lekérés: 202.04.18.)