Budapest X. kerület

Látnivaló adatok:
Látnivaló helye, elérhetősége:
Látnivaló térkép:
Látnivaló bemutatása:
A Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára az országban működő nemzetiségi intézmények közé tartozik. Az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat hozta létre 1998-ban Budapesten, a magyarországi lengyelek első intézményeként. Magyar és lengyel állami támogatással 2005/2006-ban az épület egy emeletráépítéssel bővült, a gyűjtemény is jelentősen gyarapodott. A közelmúltban, 2011-ben az állandó kiállítás ismét gazdagodott és modern vizuális eszközökkel egészült ki. Katalógusunk első részében utaltunk rá, de itt is meg kell említenünk, hogy a múzeum – a levéltári és a most kialakuló könyvtári résszel együtt – az egyetlen olyan intézmény a világon, melynek fő – és nem esetleges – kutatási területe a lengyel és a magyar nemzet több évszázados kapcsolata, a „magyar–lengyel két jó barát …” ismert mondás szellemében. Két fíliát hozott létre eddig a múzeum: az egyik Andrástanya (Dolna Drenka) lengyel faluban működik 2003 óta, a másik Derenk lengyel romfaluban. (Mindkét fília Borsod-Abaúj- Zemplén megyében található). Érdemes emellett megemlíteni, hogy a Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára 2003-ban tagja lett a legnevesebb hasonló lengyel intézményeket tömörítő „Külhoni Lengyel Múzeumok, Levéltárak és Könyvtárak Állandó Konferenciája” nevű nemzetközi szervezetnek. A budapesti intézményben a múzeumi alapfeladatok keretében – a lehetőségek keretében – tudományos kutató tevékenység is folyik. A „A magyar-lengyel kapcsolatok ezer éve” állandó kiállítás a gazdag közös történelmet mutatja be szimbolikusan, öt fejezetre osztva: * Királyi és állami kapcsolatok * Barátok a bajban * Gazdasági kapcsolatok * Kulturális és egyházi kapcsolatok * A magyarországi lengyelség
Források, ajánló:
- WEB: Magyar Wikipédia "Lengyel Múzeum" szócikke (lekérés: 2023.09.18.)
- WEB: lengyelmuzeum.hu (lekérés: 2023.09.18.)
Ehhez a látnivalóhoz sajnos még nem áll rendelkezésre fénykép.
Címkék:
Közeli látnivalók
- Egykori Kőbánya védett utcaképe és épületei (Állomás utca)épület együttesBudapest X. kerület
- Kőbányai helytörténeti gyűjteménymúzeumBudapest X. kerület
- Egykori Kőbánya védett utcaképe és épületei (Hölgy utca)épület együttesBudapest X. kerület
- Védett lakóépületépületBudapest X. kerület
- Védett lakóépületépületBudapest X. kerület