Polgár (2.8 km)

Látnivaló adatok:
Látnivaló helye, elérhetősége:
Polgár (2.8 km)
Látnivaló térkép:
Látnivaló bemutatása:
Tájtörténeti és régészeti pihenőpark.
Közel 5 hektáros területen kialakított pihenőparkban ízelítőt kaphatunk a tájegység történetéből, tárgyaiból, népi kultúrájából. A temetkezési kunhalom, és a Csörsz-árok rekonstrukciós építményei mellett, az Európában is egyedülálló újkőkori házat, néprajzi házakat, jurtákat, illetve az autópálya építés során feltárt régészeti leletek hiteles másolatait tekinthetik meg az érdeklődők.
Tárlat a tájegység történetéből, tárgyaiból, népi kultúrájából, az észak-alföldi régió természeti és kulturális örökségéből, az autópálya építés során feltárt régészeti leletek hiteles másolataiból.
Az M3 Archeoparkban kemencében és lávakövön készült tájjellegű ételeket, mangalica sülteket, kapros-tejfölös, libatepertővel és lilahagymával ízesített kenyérlángost, grillételeket, finom házi pálinkákat, borokat kóstolhatnak meg vendégeink. A különleges ételeket a park látványkonyhájában és kemencéjében készítjük el.
Újkőkori ház: A park régészeti részében a távoli múltat Polgár - Csőszhalom dűlő feltárásai alapján újjáépített Újkőkori lakóház képviseli, mely Európában egyedülálló.(Kr.e. 5000-4600). A ház 7x11m nagyságú, magassága 5.5m, cölöpszerkezetű. Fala a tartócölöpök közé font vesszőből és nádból készült, melyet agyaggal betapasztottak, és bekarcolással, vörös okkerfestékkel díszítettek. Padlója döngölt és tapasztott föld, tetejét náddal fedték. A ház berendezése hasonló korú tárgyak rekonstrukciója alapján készült.
Csőrsz-árok :A Csörsz-árok sánc- és árokrendszerből álló védelmi vonal volt a Római Birodalom keleti előterében, az Alföldön. Építése a szarmata néphez köthető, akik római segédlettel hozták létre a keletről támadó nomád népek ellen.
Római típusú őrtorony: A Csörsz-árok kiegészítő épülete volt az őrtorony. Ez lehetővé tette egy-egy sáncszakasz figyelését, szemmel tartását. Az őrtornyok rendszere egységes védelmi és hírközlő vonalat alkotott, általában kőből épültek, míg a kőben szegény területeken fából.
Hortobágy melléki parasztporta: Az őskori ház szomszédságában megépített Hortobágy melléki parasztporta és kiegészítő épületei (tengeri góré, istálló szekérszínnel és gémeskút) már a XIX. -XX. századot idézi. Tiszadobi mintára készült, vályogfalú lakóház, melynek faoszlopos tornáca van, teteje nádból készült. A házhoz tartozik a tengeri góré, istálló- itt tartották a földművelés eszközeit (fajárom, kézi borona, henger, ekekapa, borona, jászol, lőcsös szekér).
Ajándékblot: Kézzel készített, népies jellegű ajándékok vásárlására ad lehetőséget. A régészeti polcokon a réz-, és a bronzkorra jellemző agyagedények másolatai vásárolhatóak meg. A néprajzi részlegben viseletek, edények, eszközök, apró ajándéktárgyak, ékszerek találhatóak.
Kukoricagóré: A csöves kukorica szárítására és tárolására használták.
Istálló: Az istállóban a lovakat és a teheneket tartották. Mellette a kocsiszín helyezkedett el. A kocsiszínben sok esetben a földművelésre szolgáló eszközöket is tárolták.
Kunhalom: A park központi kiállítóhelye a kunhalom, melyben megtekinthetjük az autópálya építés során feltárt leleteket, edénydarabokat, egy rézkori temetkezési halmot, és megismerhetjük a kunhalmok élővilágát is.
Horgásztó: A horgásztó telepített pontyoknak, csukáknak, törpeharcsáknak ad otthont, melyekre szerdától- vasárnapig lehet horgászni hobbi szinten. Napi díj 1200 Ft. A kifogott halak ára 700 Ft/kg.
Kiállító pavilonok: Az itt élt emberek mindennapjait, megélhetésük módját mutatja meg.
Honfoglaló magyarok jurtája: Az egykori nomád lakóhely belsejét mutatja be. A férfi és a női bábu öltözete is a keleti hagyományokat követi. Külön oldalon laktak a nők és a férfiak. A férfiak oldalán az általuk használt eszközök láthatók (íj, nyílvessző, fanyereg, lószerszámok, lófarok, díszes szabja, üllő), míg a másik oldalon volt a nők és a gyerekek lakhelye (kendők, vászon tarisznya, díszpárnák).
Letelepedett magyarság jurtája: A magyarság megváltozott életmódját mutatja be. A bejárattal szemben, a terepasztalon, a Hajdúdorog – csárdadombi kora Árpád kori falutelepülés makettje látható. Egyik oldalon a kovács dolgozik inasával és a munkájához szükséges eszközökkel (kovácsüllő, fújtató kemence, kalapács), a másik oldalon az őrlőnő látható használati eszközeivel (kézimalom, teknő, falapát, szakajtó).
Pákásztanya: A pákász munkáját mutatja be, aki horgászattal foglalkozott, sekély vízben dolgozott, kezdetleges eszközökkel (halászháló, tapogató, rönkcsónak).
Halásztanya: Téli tiszai tájkép. Megfigyelhetőek a munka során használt eszközök (csónak, halászháló, gyékénysátor).
Vadfogó: Itt a vadász látható munka közben, jellegzetes zöld vadászkalapjában. A vadak elejtéséhez használt különböző csapdák is megfigyelhetők, illetve az erdőben élő állatok. ( nyest, nyúl, ölyv, mókus, vadgerle, vaddisznó, fácán, szalonka)
Állattartás: A vidék jellegzetes foglalkozásai a csikós, ill. a pásztor, aki a bárányokat őrizte és gondozta. A csikós jellegzetes kék színű bőszárú gatyában, ingben, fekete lajbiban látható, fején fekete nagy karimájú kalappal. Vállán a lóhajtáshoz szükséges ostor, oldalán bicskatartó látható. A pásztor báránybőrből készült subát visel.
Földművelés: A földművelő ember munkája, eszközei láthatók (borona, kasza, favilla). A lőcsösszekér mellett ülve látható a földművelő családja, előttük az elemózsiás tarisznyával.
Bejárati torony: Székely mintára épült, fazsindelyes harangtorony.
Néprajzi bemutatóházak: A Tisza vidékére jellemző építészeti formákat mutatják be, melyek korhűen vannak berendezve.
Szatmári (Nagyhódosi) ház: Teteje szalmával borított. A lakórész két helyiségből áll, a pitvarból és a tisztaszobából. A műhelynek külön bejárata van. A konyhában itt is megtalálható a kemence. A szobában ruhás szekrény, karos lóca, csizmahúzó, rongyszőnyeg, fali szőttesek láthatóak. A műhelyben megtalálható a szövőszék és a rokka, melynek segítségével az asszonyok maguk készítették ruháikat, szőnyegeiket.
Beregi (Gulácsi) ház: Ez különbözik leginkább a többi tájháztól, hiszen a tető már fazsindelyes, és faragott oszlopú fatornáca van. A pitvarban nincs már kemence, és a szobában is fapadló található. A fűtésre már öntött vaskályhát használtak, amit a szobában helyeztek el, itt már kanapé és fésülködőasztal is van. A műhelyt szíjgyártásra használták, erre utal a jancsi (bőrszorító pad), ill. az itt lévő eszközök (zabla, hajtószár, nyakló).
Nyírségi (Kállósemjéni) ház: Teteje nádból készült, tornácos szerkezetű. Szintén három helyiségből áll: pitvar, szoba, műhely. Ez az egyetlen ház, melyben 2 kemence van, egyik a szobát, másik a műhelyt fűti. A pitvar érdekessége a kézi perzselő, amelyet disznóvágáskor használtak, és kukoricacsutkával működött. A világítást petróleumlámpával oldották meg. A műhelyben agyagozási munkát végeztek.
Rétközi (Paszabi) ház: A lakóház tetejét nád borítja, a lakórész itt is két helyiségből áll, a pitvarból és a tisztaszobából, ahol már található egy bölcső is. A műhelynek külön bejárata volt, ahol a kosárfonáshoz szükséges eszközök láthatók (ár, kés, vesszőhántoló)
Nyírségi (Pócspetri) ház: Három helyiségből áll, pitvar, szoba, műhely. Itt már külön tűzhely van és nyitott kémény. A kemence búbja a műhelyt fűti, ahol lábhajtásos szíjvarrógép található, ill. bőrműves eszközök (bőrlyukasztó).
Rétközi (Besztercei) ház: Tornácos szerkezetű lakóház, melynek tetejét nád borítja. Három helyiségből áll, konyha, pitvar, tisztaszoba és műhely. A pitvarban található a kemence, amit sütésre, főzésre és fűtésre használtak, búbja a szobát melegíti. A tisztaszobában régi fából készült bútorok láthatók (fakomód, lóca, fiókos szekrény). A műhelyben látható egy lábbal hajtható varrógép (szabóműhely).
Látnivaló képek:
- 1. kép-Forrás: -
- 2. kép-Forrás: -
- 3. kép-Forrás: -
- 4. kép-Forrás: -
- 5. kép-Forrás: -
- 6. kép-Forrás: -
- 7. kép-Forrás: -
- 8. kép-Forrás: -
- 9. kép-Forrás: -
- 10. kép-Forrás: -
- 11. kép-Forrás: -
- 12. kép-Forrás: -
- 13. kép-Forrás: -
- 14. kép-Forrás: -
- 15. kép-Forrás: -
- 16. kép-Forrás: -
- 17. kép-Forrás: -
- 18. kép-Forrás: -
- 19. kép-Forrás: -
- 20. kép-Forrás: -
- 21. kép-Forrás: -
- 22. kép-Forrás: -
- 23. kép-Forrás: -
- 24. kép-Forrás: -
- 25. kép-Forrás: -
- 26. kép-Forrás: -
- 27. kép-Forrás: -
- 28. kép-Forrás: -
- 29. kép-Forrás: -
- 30. kép-Forrás: -
- 31. kép-Forrás: -
- 32. kép-Forrás: -
- 33. kép-Forrás: -
Címkék:
Közeli látnivalók
- Népi lakóház (3.64 km)épület/építmény/épület_együttesPolgár
- Római katolikus temetőkápolna (3.71 km)kápolnaPolgár
- Római katolikus templom (4.18 km)templomPolgár
- Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő (12.23 km)fürdő/fürdőhelyTiszaújváros
- Református templom (12.93 km)templomTiszaújváros