Miskolc

Látnivaló adatok:
Látnivaló helye, elérhetősége:
Látnivaló térkép:
Látnivaló bemutatása:
2013 november 20-án nyitja meg kapuit a Pannon-tenger Múzeum. Két új és teljesen egyedi, először látható kiállítással, az „Őserdei ösvényeken- a bükkábrányi mocsárciprus erdő és kora”, valamint „A Kárpátok-ásványai” tárlattal várjuk az érdeklődőket.
A PTM kiállítótér állandó kiállítása három alappillérre épül. A központi témát a felső miocén kori mocsárciprus-erdő és ennek ürügyén a Pannon-medence élő és élettelen környezetének bemutatása alkotja. Külön hangsúlyt fektetünk a miocén kor történéseinek napjaink természeti környezetét és gazdaságát befolyásoló hatásaira.
A központi témakör szerves részét képezi a világszerte ismert rudabányai őslénytani lelőhely. Az itt előkerült, 10 millió éves Rudapithecus hungaricus és Anapithecus hernyáki ősmajmok a főemlősök evolúciójában fontos szerepet töltöttek be, ezért a teljes leletegyüttes önálló teremben kerül bemutatásra.
A PTM harmadik pillére a Herman Ottó Múzeum ásvány- és kőzetgyűjteménye lesz, melynek 19 ezer leltározott tételéből válogatva építjük fel a „Kárpátok ásványai” című állandó kiállítást. Nem titkolt célunk, hogy a látogatóközönség bűvöletbe ejtésén kívül, a legmagasabb szintű oktatási segédanyagot bocsássuk az általános-, közép- és felsőoktatási intézmények részére.
A tudományosan megalapozott, de részben virtuális valóságba „csomagolt” kiállítás egyes elemei nemcsak láthatók, de témáktól függően szagolhatók, tapinthatók és mozgathatók lesznek, minden korosztálynak lehetőséget adva a játékos ismeretszerzésre.
A Pannon-medence fejlődését végigkísérő állandó kiállítás számára időszakos kiállítótér, vetítőterem, múzeumpedagógiai és szemináriumi, valamint konferenciaterem teszi lehetővé, hogy az év minden hónapjában garantálhassuk a sokoldalú és változatos működtetést.
Látnivaló képek:
Címkék:
Közeli látnivalók
- Kós Károly Emlékház (60 m)épület/építmény/épület_együttesMiskolc
- Alsóvárosi (Mindszenti) római katolikus templom (370 m)templomMiskolc
- Hermann Ottó múzeum (750 m)múzeumMiskolc
- Avasi református templom (810 m)templomMiskolc
- Sötétkapu (820 m)épület/építmény/épület_együttesMiskolc