Balatonlelle (1 km)
Látnivaló adatok:
Látnivaló helye, elérhetősége:
Balatonlelle (1 km)
Látnivaló térkép:
Látnivaló bemutatása:
Balatonlellétől DK-re található a 12 egységből álló Irma-pusztai halastórendszer. A gazdag madárvilág miatt is érdemes ellátogatni erre a helyre. Kellemes, egészséges környezetben, csendes, kulturált pihenést kínál a horgásztó és környezete.
A víz állandóan mozgásban van a folyamatos vízutánpótlásnak köszönhetően. Az irmapusztai tavak a Balatoni Halászati Rt. halastavai, közülük egy azonban 1994-ben a halászok és horgászok közötti barátság szimbolikus jelenként horgászati státust kapott. Azóta - a víz kezelői jogára alakult - horgászegyesület évről évre bérli, s az eltelt hat év alatt kiváló horgászvízzé fejlesztette a néhai halastavat. Valamikor a Balaton öntésterülete volt, igazi berek, tőzeges altalajjal. A tőzeg nyomai ma is megfigyelhetőek, hiszen a feneket ún. tőzegkorpa borítja, melyet részben a halak már "feldolgoztak", részben az önmagától felaprózódó elpusztult növényzet hoz létre. Hínár nincs, akadó is kevés. A nádas azonban kiterjedt, vastag, szinte teljes kerületén uralja a partot. Mélysége a legtöbb helyen, mint egy halastóé: egy, másfél méter körüli. Mélyebb részek: a csónakkikötő előtti (kb. 50 méterre) gödör (egy régen lepusztult tőzegsziget nyoma), és gát előtt húzódó hosszú árok: a valamikori halágy (a gát előtt 5-8 méterre) húzódik.
Látnivaló megközelítése:
Széchenyi utca végétől kb. 1,5 km. jelzetlen földúton.
Ehhez a látnivalóhoz sajnos még nem áll rendelkezésre fénykép.
Címkék:
Közeli látnivalók
- Rádpuszta, árpád-kori templomrom (1.57 km)épületrom/építményromBalatonlelle (6km)
- Jankovich-kúria (3.15 km)kastély/kúriaBalatonlelle
- 200 éves Japán akácfa (3.15 km)fa/erdőBalatonlelle
- Római katolikus (Szentháromság) templom (3.2 km)templomBalatonlelle
- Kossuth szobor (3.31 km)szobor/alkotásLátrány