Balatonboglár

Látnivaló adatok:
Látnivaló helye, elérhetősége:
Látnivaló térkép:
Látnivaló bemutatása:
A Balatonboglári kikötőben találjuk azt az emlékmű ami 1796. évi révhajó katasztrófának állít emléket. 1796. július 9-én nyári jóidőben két révhajó elindult a túlsó parti Boglárra, s szerencsésen át is ért. Ugyanekkor Patyi Sándor hajója késlekedett az indulással, mert a révész a rév ház előtt iszogatott. Időközben révhajójára 60 Somogyba induló aratómunkás, kik között asszonyok is voltak, gyűlt össze, s fizetett 1-1 garast az átkelésért. Sok vagy kevés volt ez az utaslétszám?! Az egyik révésztárs tanú szerint Patyi szállított már több embert is hajóján, ám egy másik tanú első vallomása szerint a hajó terheltségét látva ugrott ki abból. (Igaz, később módosította vallomását, miszerint egyik kettőzője (azaz kévét kötő, markot szedő emberének) hiánya miatt szállt ki a hajóból. Két utas, Varga Ferenc és a kővágóőrsi Bárány Imre hangosan siettették a hajó indulását, sőt az előbbi a hajó túlterheltségét is szóvá tett a révésznek. Őket név szerint ismerjük a tóba fulladtak közüli Patyi hajója a 60 utassal, ha nehezen is, de bizonyíthatóan jóidőben indult el. A tó közepén járhattak, amikor hirtelen támadt utána fújó (északi szélvihar) felborította a hajót. A 28 éves tapolcai Dervarits László és ugyancsak tapolcai Szűcs Péter Ádám a hajófenékbe kapaszkodva, míg a tanúk vallomása szerint a Balatonban átkelésekkor gyakran úszó Patyi Sándor úszva menekült meg. Ők hárman átértek! A habok között 58-an lelték halálukat.