Ciszterci kolostor falmaradványai

A szentgotthárdi ciszterci apátság 1183-ban, III. Béla király adományozása révén Szentgotthárdon alapított ciszterci apátság. Az alapítók Franciaországból, Trois Fontaines-ből érkeztek Magyarországra, a mai Vas megyébe, és birtokolták a mai Vendvidéket és néhány őrségi települést. E területek egészen addig a gyepűrendszer részét képezték. A ciszterciek a korban igen fejlett mezőgazdasági ismeretekkel rendelkeztek, így az apátság megalapítása a Szentgotthárd környéki vidék fejlődésének máig legfontosabb mérföldköve, egyfajta alapja, amely jelentős volt a középkori Magyarország gazdaságára nézve is. A ciszterciek saját maguk művelték a földjüket jobbágyaikkal együtt, gazdag ismeretekkel rendelkeztek az állattenyésztés, a halászat, a szőlőtermesztés és az erdőgazdálkodás terén is. Ez utóbbi környezetvédelmi tekintetben is rendkívül fontos, mert a ciszterci típusú erdőgazdálkodás hozzájárult ahhoz, hogy a Vendvidéken rendkívül egyedi erdők alakultak ki. Különösen Orfalu községben, a híres Fekete-tó környékén találni meg ennek legszebb példáját, mivel ott nagy számú öreg, de jó állapotban levő magas fa található, amely ma az Őrségi Nemzeti Park kiemelten védett része. Az apátság lakói nem kizárólag munkástestvéreikre vagy jobbágyaikra hárították a nehéz fizikai munkát, hanem maguk is kivették részüket a tennivalókból. A szerzetesek éppúgy dolgoztak a földeken, a nagy munkák idején olykor több mint fél napot. A jobbágyaikkal is jól bántak, bár előfordultak komoly összetűzések az adóemelések kapcsán vagy az apát által elkövetett visszaélések miatt. A ciszterciek nem véletlenül igyekeztek megtelepedni gyér népességű vagy egészen lakatlan helyeken. Ez hozzátartozik a sajátos szerzetesi gondolathoz, a világtól való elzárkózáshoz. Továbbá a szerzeteseknek saját kétkezi munkájukból kellett megélniük, ami ugyancsak az elzárkózás elvéhez tartozik, megelőzendő a mással szembeni függő viszonyt. Az apátság a 14. század második felében hanyatlásnak indult. 1391-től Széchy Miklós fiai birtokolták időszakos megszakításokkal 1528-ig. Széchy Tamás önkényeskedései miatt csaknem teljesen elpusztult az apátság. 1528-ban visszanyerte javait s a talpra állás jelei mutatkoztak, de az utolsó apátot elkergették 1556-ban és a monostort erőddé alakították át. Ráadásul eljött a török hódoltság kora is. A 17. században a rabló akindzsik és szerbek már az apátság belső birtokain jártak. 1605-ben a megszálló császári erők elpusztították a régi apátságot, amelynek maradványai ma is láthatók. 1664-ben a szentgotthárdi csata pusztításai söpörtek végig a vidéken. A ciszterciektől csak a barokk stílusú templom és monostor épületegyüttese maradt fenn, az egykori Magtártemplom ma színházként működik. Előbbi építése az ún. heiligenkreuzi korszakhoz kapcsolható, amikor az apátságot 1734-ben III. Károlytól megkapta a heiligenkreuzi apátság, mely feltámasztotta a vendvidéki ciszterci apátságot. A kiegyezést követően, a mindenkori magyar kormányok követelései nyomán 1878-ban szétválasztották a két apátságot. A régi apátság birtokainak egy része a trianoni Magyarország határain kívülre, vagyis Jugoszláviához, illetve Ausztriához került. A kommunista hatalomátvételt követően 1950-ben végleg megszűnt a szerzetesi élet Szentgotthárdon. A vendvidéki területek határsávi közegbe kerültek, elszigetelődtek, ami nem kedvezett a szocialista Termelőszövetkezetek kialakulásának, ezért a vidék megmenekült a nagyüzemi mezőgazdaság minden káros következményétől. A birtok egykori majorjaiból kialakult községek többsége ma is létezik, és lakóik java része szintén az egykori apátság telepeseinek leszármazottja.

• WEB: Magyar Wikipédia "Szentgotthárdi ciszterci apátság" szócikke (lekérés: 2023.04.21.)