Miskolc

Nincs kép ehhez a látnivalóhoz

Látnivaló adatok:

neve:
Minorita rendház  

Látnivaló helye, elérhetősége:

GPS koordinátái (WGS-84):
N48.10553 E20.78457
cím:
Miskolc, Hősök tere
település:
Ez a látnivaló a Miskolc település belterületén van.

Látnivaló térkép:

Látnivaló bemutatása:

A miskolci Nagyboldogasszony-templom vagy minorita templom a város legjelentősebb temploma, a Hősök tere meghatározó épülete, amely 1729 és 1760 között épült barokk stílusban. Bal oldalán áll az egykori minorita rendház, a mai Kelemen Didák Fiúkollégium.

A területen már a 15. században állt Szűz Mária tiszteletének szentelt gótikus plébániatemplom, ami a török hódoltság idején pusztult el. Az új templom és rendház alapítója Kelemen Didák (1683–1744) minorita tartományfőnök volt.

A munkálatok 1729-ben, ünnepélyes alapkőletétellel kezdődtek. A templomépület, a két torony egy részének és a kápolna építésével 1743-ra készültek el. Ugyanebben az évben kezdték el a kolostor északi szárnyának az építését, a teljes készültséget 1760 körül érték el.

Az 1843. évi nagy miskolci tűzvész során súlyos károkat szenvedett a templom, leégett a tető, beszakadt a boltozat, még a harangok is megolvadtak, viszont a berendezés nagy része megmenekült a tűztől. Elsőnek a rendházat, majd a tornyokat állították helyre, és 1845-re készültek el a helyreállítási munkálatokkal.

  1. június 17. éjszakáján a rendházból elhurcolták az ott lakó atyákat, novíciusokat és diákokat, összesen tíz embert (erről 1999-ben elhelyezett emléktábla emlékezik meg). A templom 1982 óta önálló plébániaként működik (Miskolc-Újvárosi Nagyboldogasszony Plébánia).

Források, ajánló:

  • WEB: Magyar Wikipédia "Minorita templom (Miskolc)" szócikke (lekérés: 2023.06.30.)

 

Ehhez a látnivalóhoz sajnos még nem áll rendelkezésre fénykép.

Címkék:

Közeli látnivalók

Közeli települések


()
Adatok
Térkép
Fényképek
Közelben
Látnivalók a közelembenÚJ! Magyarország látnivalótérképe Épített látványosságok Természetes látnivalók Látnivalók vármegyénként Látnivalók tájegységenként Látnivalók tulajdonság szerint Látnivalók témakörök szerint Látnivalók események szerint Látnivalók felekezetek szerint
Főmenübe
Főmenübe
Főmenübe Bács-Kiskun Baranya Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Budapest Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Szabolcs-Szatmár-Bereg Somogy Tolna Vas Veszprém Zala
Főmenübe Aggtelek-Rudabányai-Hegyvidék Bakony-hegység Balaton-felvidék Börzsöny-hegység Budai-hegység Bükk-hegység Cserhátvidék Gerecse-hegység Keszthelyi-hegység Kisalföld Mátra-hegység Pilis-hegység Tokaj-Zempléni-hegyvidék Velencei-hegység Vértes-hegység Visegrádi-hegység Zsámbéki-medence
Főmenübe
Főmenübe
Főmenübe
Főmenübe