Kecskemét
Látnivaló adatok:
Látnivaló helye, elérhetősége:
Látnivaló térkép:
Látnivaló bemutatása:
Az egykori ferences kolostor helyén a középkorban a királynéi birtok kezelőinek háza állt, melyhez 1439 előtt védőtorony is épült. A ferenceseket Kecskemétre 1644-ben hívták be, rendházuk 1700-1724 között több ütemben épült, véglegesen azonban csak 1736-ra készült el. Az épületben 1975-től a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet működik, az egykori kolostort e funkciójához Kerényi József tervei szerint építették át.
A ferencesek otthonát 1700-ban minősítették rendházzá, ekkortól házfőnök döntött a fontos napi ügyekben. A déli szárny 1700-1702 között készült el, az ebédlőtől a mai bejáratig terjedő szakaszt a következő évtizedekben adták át. A ferences templom felőli folyosórészt 1736-ban építették. A legrégebbi traktusban lábas tornáccal, a középső ütemben könyöklős tornáccal, a legkésőbbi részben zárt, ablakos folyosóval oldották meg a helyiségek fedett megközelítését. 1975 óta a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet számára biztosít otthont.
Kéttemplom utcai homlokzatán földszinten 9 tengely, jobbról 3. tengelyben kosáríves kapu, előtte kőhíd, mely egykor a vizesárkot szelte át. Emelet szintén 9 tengelyes, az ablakok téglalap alakúak, osztottak. Védőtorony 3 tengelyes, fszt-en kulcs alakú lőrés majd egy négyzet alakú ablak, emeleten a kulcs alakú lőrés után egy négyzet alakú ablak, majd egy félkör alakú nyílás, ma üvegezett, egykor loggia lehetett, mert a torony másik oldalán is találkozunk ezzel a fajta nyílással.
Források és további adatok:
WEB: Magyar Wikipédia "Ferences kolostor (Kecskemét)" szócikke (lekérés: 2023.04.26.)
Ehhez a látnivalóhoz sajnos még nem áll rendelkezésre fénykép.
Címkék:
Közeli látnivalók
- Szent Miklós (Ferences) templom (40 m)templomKecskemét
- Romkert, egykori Szent Mihály kápolna alapfalai (50 m)épületrom/építményromKecskemét
- egykori Református Ókollégium (ma Jogakadémia) épülete (80 m)épület/építmény/épület_együttesKecskemét
- Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Múzeuma (80 m)múzeumKecskemét
- Kossuth Lajos szobor (90 m)épület/építmény/épület_együttesKecskemét